A magas önbizalom az elsportolók egyik legnagyobb segítsége, amit saját maguktól kaphatnak. Két komponense van. Az egyik a belső kontrollhit, vagyis hogy a sportoló bízik abban, hogy bármilyen helyzetbe kerül is, létezik olyasmi a repertoárjában, amit ebben a szituációban képes megtenni. Legalább részben rajta múlik. Másik komponense a pozitív énkép. Ez azt jelenti, hogy a sportoló bízik abban, hogy amire képes a helyzetben, azt meg is fogja tenni, és jó esetben az elég lesz a sikerhez. Így bátran hagyatkozik saját képességeire.
Mindenkinek van pozitív és negatív élménye is saját magával (teljesítményével, képességeivel) kapcsolatban. A magabiztos sportolók eltérő módon gondolkodnak önmagukról és cselekedeteikről, szemben azokkal a sportolókkal, akik kevés önbizalommal rendelkeznek. Az eltérés egyik iránya az, hogy mennyire képes pozitív élményeihez, erőforrásaihoz hozzáférni, és mennyire tudja pozitív tapasztalatait magával vinni az aktuális helyzetbe. A jó önbizalom forrása a pozitív tapasztalatok élményszintű beépítése a személyiségbe.
A másik fontos kérdés, hogy mit kezdünk a negatív tapasztalatokkal. A kudarcot megélni fájdalmas, érzelmileg intenzív élmény. A magas önbizalmú sportolók abban különböznek alacsonyabb önbizalmú társaiktól, hogy képesek a rossz teljesítményből eredő információt felhasználni, mégsem ingatja meg a rossz teljesítmény a képességeikbe vetett hitüket. A negatív tapasztalat információ szintjén hasznos, az élmény intenzitása azonban eltompul, ahogy időben távolodunk az eseménytől.
A pozitív élmények felidézésében és az erőforrások felhasználásában a sportpszichológus az NLP imaginációs eszköztárát alkalmazva, valamint a pozitív belső beszéd kialakításában tudja támogatni a sportolót.
Nehezebb helyzet akkor, amikor a sportolót elérasztják a negatív emlékek. Fontos felmérni, hogy ez a sport területére korlátozódik, vagy az élet egyéb területein is hasonló nehézségekkel küzd az illető. Az ilyen esetekben általában mélyebben keresendő az elakadás, ennek következtében a munka is az élmények személyiségszintű korrekciójával zajlik, vagyis pszichoterápiára van szükség. Ha egy-egy igazán fájó kudarc mélyen a sportoló emlékébe vésődik, és a fájó pont emléke az idő múlásával sem halványul, akkor az esemény traumatikus módon rögzült. Ilyen esetekben a trauma terápiájának irányelveit érdemes alkalmazni. Ilyenkor a sportpszichológus klinikai pszichológiai tapasztalata szükséges.