A KIP a katahym imaginatív pszichoterápia kifejezés rövidítése. Az eljárást Hanscarl Leuner fejlesztette ki az 1950-es években. A KIP során a terápiás munka nem tudatos szinten, nem az értelem segítségével zajlik, hanem a tudattalan által megjelenített képi világban. A módosult tudatállapotban lévő kliens az álmodáshoz hasonló élményt él át, miközben folyamatos párbeszédben áll a terapeutával és elmondja neki mindazt, amit a képben lát, hall, érez és cselekszik, illetve ami vele történik.
A képben átélt élmények szimbolikusan fejezik ki a személyiségben jelen lévő szorongásokat, elakadásokat, így maga a személyiség kap lehetőséget a fejlődésre. A terapeuta folyamatos jelenlétével, kérdéseivel biztonságos talajt nyújt a kliensnek, hogy meg tudjon küzdeni az őt a képben érő hatásokkal. A terapeuta a kép lezárását követően segít a kliensnek visszazsilipelni a valóságba.
A képélményen való további munkát segítik a kliens asszociációi a képpel kapcsolatban. Ezeket az asszociációkat gazdagítja, ha a kliens le is rajzolja a képet. A képpel való utólagos munkának nem célja a konkrét értelmezés, hanem arról beszélgetünk, milyen élmény volt rajzolni és az imagináció folyamatában lenni, illetve hogy mi jut a kliens eszébe a képekről.
A KIP nem az egyes tünetekkel, hanem a személyiséggel mint egésszel dolgozik, így megfelelő eszköz lehet az egészen korai (csecsemőkori) elakadások feloldására. Ugyanakkor hatékonyan alkalmazható aktuális problémák megjelenítésére és kezelésére is.