KIP
A KIP a katahym imaginatív pszichoterápia kifejezés rövidítése. Az eljárást Hanscarl Leuner fejlesztette ki az 1950-es években. A KIP során a terápiás munka nem tudatos szinten, nem az értelem segítségével zajlik, hanem a tudattalan által megjelenített képi világban. A módosult tudatállapotban lévő kliens az álmodáshoz hasonló élményt él át, miközben folyamatos párbeszédben áll a terapeutával és elmondja neki mindazt, amit a képben lát, hall, érez és cselekszik, illetve ami vele történik.
A képben átélt élmények szimbolikusan fejezik ki a személyiségben jelen lévő szorongásokat, elakadásokat, így maga a személyiség kap lehetőséget a fejlődésre. A terapeuta folyamatos jelenlétével, kérdéseivel biztonságos talajt nyújt a kliensnek, hogy meg tudjon küzdeni az őt a képben érő hatásokkal. A terapeuta a kép lezárását követően segít a kliensnek visszazsilipelni a valóságba.
A képélményen való további munkát segítik a kliens asszociációi a képpel kapcsolatban. Ezeket az asszociációkat gazdagítja, ha a kliens le is rajzolja a képet. A képpel való utólagos munkának nem célja a konkrét értelmezés, hanem arról beszélgetünk, milyen élmény volt rajzolni és az imagináció folyamatában lenni, illetve hogy mi jut a kliens eszébe a képekről.
A KIP nem az egyes tünetekkel, hanem a személyiséggel mint egésszel dolgozik, így megfelelő eszköz lehet az egészen korai (csecsemőkori) elakadások feloldására. Ugyanakkor hatékonyan alkalmazható aktuális problémák megjelenítésére és kezelésére is.
NLP
Az NLP (neurolingvisztikus programozás) megalkotói, John Grinder és Richard Bandler azt modellezték, hogy a különösen hatékony, különösen sikeres pszichoterapeuták milyen nyelvi struktúrákat alkalmaznak. Ehhez Milton H. Erickson (hipnózis), Fritz Perls (Gestalt terápia) és Virginia Satir (családterápia) munkásságát tanulmányozták. Tapasztalataikat egy rugalmasan alkalmazható, mások által is könnyen elsajátítható modellbe gyűjtötték.
Az NLP erőforrás alapú módszer, vagyis azt célozza, hogy az ember a benne meglévő pozitív tapasztalásokat kreatívan és céltudatosan legyen képes hasznosítani. Segít a célok és a hozzájuk vezető út kijelölésében. Módosult tudatállapot segítségével segít elmélyíteni pozitív élményeinket és megélni a velük való folytonosságot. Mivel az NLP rugalmas módszer, gazdag eszköztárát nem csak a pszichoterápiában, hanem sportpszichológiai kérdésekkel hozzám fordulóknál is gyakran alkalmazom.
Ego-state
Az ego-state terápia John és Helen Watkins nevéhez fűződik. Elméleti hátteréül az a modell szolgál, amely szerint az én (ego) nem homogén entitás, hanem több részből áll. A több énállapot (ego-state) létére a szokványos differenciálódás, a fontos személyek képének belsővé tétele, illetve az elszenvedett traumák szolgálhatnak magyarázatul. Ez nemcsak a pszichésen sérült személyekre igaz, hanem egészséges emberre is. Normális esetben is más-más énállapotban vagyunk jelen a munkahelyünkön, a párkapcsolatunkban vagy a barátainkkal. Az egészséges emberekben az énállapotok közötti váltások rugalmasak, az énállapotok pedig képesek kommunikálni egymással, akár belső beszéd formájában. Probléma akkor van, ha ezek között az énállapotok között túl nagy a diszharmónia, vagy a váltások a személy számára követhetetlenek vagy akár nem is tudatosak.
Az ego-state terápia célja az én-részek megszólítása, annak elérése, hogy a személyiségen belül egymástól elkülönült részek szóba álljanak egymással, és minél több (lehetőleg mindegyik) énállapot számára elfogadható megoldásokat keressenek. Ily módon megnyílik az út a személyiség hatékony újraszerveződése előtt.
Relaxáció
Kétféle relaxációs módszerrel, az autogén tréninggel és a progresszív relaxációval dolgozom.
Az autogén tréning olyan relaxációs módszer, amely az autogenitásra épül, azaz az ember önerejéből, önmaga tudja gyakorolni. A rendszeres gyakorláson keresztül reflexszerűvé teszi az ellazulás folyamatát. Passzív koncentráción alapul, ami azt jelenti, hogy nem „csinálom”, hanem a szükséges belső környezet megteremtése után „figyelem ahogy megtörténik”. Tapasztalatom szerint ehhez jó adag türelem, és a kontroll feladásának képessége szükséges, hiszen nem lehet a kívánt állapotot aktívan előidézni. Engedni lehet, hogy megtörténjen.
A progresszív relaxáció ezzel szemben arra épít, hogy feszítés után az izmok automatikusan ellazulnak: lazábbak lesznek, mint a megfeszítés előtt voltak. Aztán újabb feszítés – még lazább izmok és így tovább. Ennek az önszabályozó folyamatnak a tudatos használata a módszer lényege. A progresszív relaxációban az ellazítás, szemben az autogén tréninggel, aktív izommunkát igénylő, tevékeny testi folyamat. Előnye, hogy annak is elérhetővé teszi a relaxált állapotot annak minden gyümölcsével, aki azt hiszi magáról, hogy képtelen ellazulni. Sebaj – feleli a progresszív relaxáció módszere – feszíteni mindenki tud! A progresszív relaxáció paradox technikának tekinthető, hiszen azáltal éri el a kívánt hatást, hogy annak ellenkezőjére szólít fel.
Bár a két relaxációs technikának eltérő a mögöttes üzenete, szorongásos problémák kezelésében mindkettő hatékony. Az autogén tréning bizonyos részei jól használhatók módosult tudatállapot előidézésére is, vagyis elemei a KIP bevezető szakaszaiban is használhatóak. Mindkettő relaxációs módszer kifejezetten hasznos a testi szintű versenyszorongásra hajlamos sportolóknál.