A szorongás olyan állapot, ami feszültséggel és félelemmel jár, a félelem igazi oka azonban nem ismert. Vagyis nem tudjuk, hogy pontosan mitől félünk. Ez az állapot megterhelő és intenzív, mert a félelemteli gondolatoktól nehéz szabadulni, miközben pedig egyénileg változatos testi tünetek – például gombóc a torokban, légzési nehézségek, szédülés, végtagok remegése, gyomor összeszűkülése, heves szívverés, hideg végtagok, erős verejtékezés – gyötrik az illetőt. A tünetek hátterében szervi elváltozás nincs. Ennek kivizsgálása elsődlegesen orvosi feladat, és ahhoz, hogy a pszichológussal való munka megkezdődhessen, elengedhetetlen a panaszok szervi eredetének kivizsgálása.
A szorongás ősi vészjelző rendszerünk része. Bizonyos helyzetekben teljesen adekvát szorongani. A baj akkor kezdődik amikor ez a vészjelző rendszer olyan helyzetekben is jelezni kezd, amikor nincs veszély, vagy akkor, ha túl intenzív a jelzés. Mivel az érzés és a vele járó testi tünetek negatív élmények, a súlyos szorongást átélő ember elkezdi elkerülni a szorongást kiváltó helyzeteket. Így viszont egyre inkább beszűkülnek a lehetőségei.
A szorongásnak több megnyilvánulása is lehetséges, ezek nem teljes felsorolása:
Pánikbetegség: félelem attól, hogy az illetőre pánikroham tör. Egy pánikroham még nem számít pánikbetegségnek, de a pánikroham olyan erős negatív élmény, amitől könnyen kialakul az újabb rohamoktól való félelem. Ráadásul önrontó kör jelenik meg, hiszen az újabb roham nem ritkán indul annak félelemében, hogy az ember nem tudja megállítani kontrollálni a pánikrohamot.
Agorafóbia: a nyílt tértől való félelem. Általában pánikbetegség folytatásaként létrejövő állapot, amiben az ember a pánikrohamtól való félelmében már elindulni sem mer otthonról. A félelem központi gondolata, hogy „mi lesz, ha nem biztonságos helyen tör rám a rosszullét?”
Specifikus fóbia: a specifikus fóbia valamitől – és nem ritkán csak attól, például póktól, kígyótól, rágcsálóktól, vagy békától – való irracionális félelmet jelenti.
Társas szorongás: félelem a nyilvános helyzetektől, a mások előtt való szerepléstől és beszédtől. Emögött általában a megszégyenüléstől való félelem áll.
Teljesítményszorongás: az egyik leggyakoribb fajtája a szroongásoknak. Annyiban rokona a társas szorongásoknak, hogy itt is a megszégyenüléstől való félelem áll a háttérben. Itt a szégyen forrása az önmagunkkal kapcsolatos elégtelenség-érzés. A teljesítményszorongásnak van egészséges szintje is, természetes, hogy pl. egy fontos vizsga előtt izgulunk. Ha azonban ez olyan szintet ér el, amitől a helyzetben jelentősen romlik a teljesítményünk vagy akár teljesen leblokkolunk, akkor jó eséllyel intetnzív szégyenélményt fogunk megélni. Ez aztán hozzákapcsolódik a teljesítményhelyzethez, és a továbbiakban nem választunk megfelelő szintű kihívásokat, vagy akár kifejezetten el is kerüljük a megmérettetéseket. Kialakul az elkerülés ördögi köre, ami így megakadályozza azt, hogysaját magunkról pozitív visszajelzést kapjunk, hiszen ki fogjuk kerülni a teljesítményhelyzeteket. Ha mégsem, akkor pedig vagy túl könnyű feladatot választunk, ami nem ad pozitív visszajelzést – ez a kudarckerülés – , vagy a magas szorongás fogja tönkretenni teljesítményünket, így újra aktiválódik a már régről ismerős szégyenélmény mafgunkkal kapcsolatban. Mindegyik eset fokozott önértékelési problémákhoz és teljesítmény-szorogonáshoz vezet.
Hipochondriázis: a saját test folyamatos vizsgálata annak érdekében, hogy az illető elkerüljön valamilyen betegséget. A testre irányuló fokozott figyelem, aminek eredeti célja a betegség elkerülése, egyre több beszerzett információval jár. A félelem növekszik, mivel újabb és újabb betegség tünetei jönnek szóba. A normális testi érzések is kórosnak minősülnek, így a hipochondriázisban szenvedőnek a saját teste egyben a szorongásainak fő forrása és központja.
Kényszergondolatok: kényszergondolatokról akkor beszélünk, ha valamely felbukkanó gondolat ellen hiába tiltakozunk, mégsem tudjuk elűzni. Ezeket a gondolatokat általában azért szeretnénk elűzni, mert összeférhetetlenek azzal, amit gondolunk magunkról, és félünk, hogy meg fogjuk őket cselekedni. Ebből kifolyólag nehezen viselhető szorongással járnak. Paradox módon minél inkább szeretnénk elűzni őket, annál makacsabbul térnek vissza.
Kényszercselekedetek: olyan cselekedetek, rituálék, amelyek az adott helyzetben nem logikusak, azonban végrehajtójuk hiába tudja ezt, mégis úgy éli meg, hogy muszáj végrehajtania őket. A kényszercselekedetek (pl.kényszeres kézmosás, zárak ellenőrzése, számok ismételgetése) valamilyen szorongás csökkentését szolgálják. Énidegenek, vagyis a cselekvések elvégzője tudja, hogy az elvégzett kényszercselkedetek nincsenek kapcsolatban azzal az eseménnyel, amit kontrollálni szeretne. Mégis végig KELL csinálniuk az egész cselekvéssort (pl. 35-ig KELL hetesével elszámolniuk, vagy egy este ötször KELL kirázniuk este a párnahuzatot). Ez persze nagy szenvedést okoz, hiszen az egyén számára felismerhető a helyzet fonák volta. Jelentősen megnehezítik az életvitelt, ezért fontos velük foglalkozni.
Mivel a szorongás bármelyik fenti formája jelentősen megnehezítheti a mindennapi életet, először eszközöket találunk arra, hogyan lehet megküzdeni vele. Bármilyen félelmünk ugyanis csak úgy oszlatható el, ha közel merünk menni hozzá. Ezzel párhuzamosan fontos, hogy a feltérképezzük, hogy milyen élethelyzet az, amiben a tünet előjött, azon hogyan lehet változtatni. Közösen gondolkozunk azon, hogy miért épp most jött elő a szorongás. Azért fontos, hogy megtaláluk a szorongás forrását, mert ezek a tünetek csak akkor alakulnak ki, ha valamiért túl sok a szorongás az egyénben. Ez azt jelenti, hogy a tünetek kezelésével párhuzamosan személyiséggel való munka nem megkerülhető.