Szorongásos és kényszeres zavarok
A szorongás olyan állapot, ami feszültséggel és félelemmel jár, a félelem igazi oka azonban nem ismert. Vagyis nem tudjuk, hogy pontosan mitől félünk. Ez az állapot megterhelő és intenzív, mert a félelemteli gondlatoktól nehézszabadulni, miközben pedig egyénileg változatos testi tünetek – például gombóc a torokban, légzési nehézségek, szédülés, végtagok remegése, gyomor összeszűkülése, heves szívverés, hideg végtagok, erős verejtékezés – gyötrik az illetőt. A tünetek hátterében szervi elváltozás nincs. Ennek kivizsgálása elsődlegesen orvosi feladat, és ahhoz, hogy a pszichológussal való munka megkezdődhessen, elengedhetetlen a panaszok szervi eredetének kivizsgálása.
A szorongás ősi vészjelző rendszerünk része. Bizonyos helyzetekben teljesen adekvát szorongani. A baj akkor kezdődik amikor ez a vészjelző rendszer olyan helyzetekben is jelezni kezd, amikor nincs veszély, vagy akkor, ha túl intenzív a jelzés. Mivel az érzés és a vele járó testi tünetek negatív élmények, a súlyos szorongást átélő ember elkezdi elkerülni a szorongást kiváltó helyzeteket. Így viszont egyre inkább beszűkülnek a lehetőségei.
A szorongásnak több megnyilvánulása is lehetséges, ezek nem teljes felsorolása:
Pánikbetegség: félelem attól, hogy az illetőre pánikroham tör. Egy pánikroham még nem számít pánikbetegségnek, de a pánikroham olyan erős negatív élmény, amitől könnyen kialakul az újabb rohamoktól való félelem. Ráadásul önrontó kör jelenik meg, hiszen az újabb roham nem ritkán indul annak félelemében, hogy az ember nem tudja megállítani kontrollálni a pánikrohamot. Agorafóbia: a nyílt tértől való félelem. Általában pánikbetegség folytatásaként létrejövő állapot, amiben az ember a pánikrohamtól való félelmében már elindulni sem mer otthonról. A félelem központi gondolata, hogy „mi lesz, ha nem biztonságos helyen tör rám a rosszullét?”
Specifikus fóbia: a specifikus fóbia valamitől – és nem ritkán csak attól, például póktól, kígyótól, rágcsálóktól, vagy békától – való irracionális félelmet jelenti.
Társas szorongás: félelem a nyilvános helyzetektől, a mások előtt való szerepléstől és beszédtől. Emögött általában a megszégyenüléstől való félelem áll.
Teljesítményszorongás: az egyik leggyakoribb fajtája a szroongásoknak. Annyiban rokona a társas szorongásoknak, hogy itt is a megszégyenüléstől való félelem áll a háttérben. Itt a szégyen forrása az önmagunkkal kapcsolatos elégtelenség-érzés. A teljesítményszorongásnak van egészséges szintje is, természetes, hogy pl. egy fontos vizsga előtt izgulunk. Ha azonban ez olyan szintet ér el, amitől a helyzetben jelentősen romlik a teljesítményünk vagy akár teljesen leblokkolunk, akkor jó eséllyel intetnzív szégyenélményt fogunk megélni. Ez aztán hozzákapcsolódik a teljesítményhelyzethez, és a továbbiakban nem választunk megfelelő szintű kihívásokat, vagy akár kifejezetten el is kerüljük a megmérettetéseket. Kialakul az elkerülés ördögi köre, ami így megakadályozza azt, hogysaját magunkról pozitív visszajelzést kapjunk, hiszen ki fogjuk kerülni a teljesítményhelyzeteket. Ha mégsem, akkor pedig vagy túl könnyű feladatot választunk, ami nem ad pozitív visszajelzést – ez a kudarckerülés – , vagy a magas szorongás fogja tönkretenni teljesítményünket, így újra aktiválódik a már régről ismerős szégyenélmény mafgunkkal kapcsolatban. Mindegyik eset fokozott önértékelési problémákhoz és teljesítmény-szorogonáshoz vezet.
Hipochondriázis: a saját test folyamatos vizsgálata annak érdekében, hogy az illető elkerüljön valamilyen betegséget. A testre irányuló fokozott figyelem, aminek eredeti célja a betegség elkerülése, egyre több beszerzett információval jár. A félelem növekszik, mivel újabb és újabb betegség tünetei jönnek szóba. A normális testi érzések is kórosnak minősülnek, így a hipochondriázisban szenvedőnek a saját teste egyben a szorongásainak fő forrása és központja.
Kényszergondolatok: kényszergondolatokról akkor beszélünk, ha valamely felbukkanó gondolat ellen hiába tiltakozunk, mégsem tudjuk elűzni. Ezeket a gondolatokat általában azért szeretnénk elűzni, mert összeférhetetlenek azzal, amit gondolunk magunkról, és félünk, hogy meg fogjuk őket cselekedni. Ebből kifolyólag nehezen viselhető szorongással járnak. Paradox módon minél inkább szeretnénk elűzni őket, annál makacsabbul térnek vissza.
Kényszercselekedetek: olyan cselekedetek, rituálék, amelyek az adott helyzetben nem logikusak, azonban végrehajtójuk hiába tudja ezt, mégis úgy éli meg, hogy muszáj végrehajtania őket. A kényszercselekedetek (pl.kényszeres kézmosás, zárak ellenőrzése, számok ismételgetése) valamilyen szorongás csökkentését szolgálják. Énidegenek, vagyis a cselekvések elvégzője tudja, hogy az elvégzett kényszercselkedetek nincsenek kapcsolatban azzal az eseménnyel, amit kontrollálni szeretne. Mégis végig KELL csinálniuk az egész cselekvéssort (pl. 35-ig KELL hetesével elszámolniuk, vagy egy este ötször KELL kirázniuk este a párnahuzatot). Ez persze nagy szenvedést okoz, hiszen az egyén számára felismerhető a helyzet fonák volta. Jelentősen megnehezítik az életvitelt, ezért fontos velük foglalkozni.
Mivel a szorongás bármelyik fenti formája jelentősen megnehezítheti a mindennapi életet, először eszközöket találunk arra, hogyan lehet megküzdeni vele. Bármilyen félelmünk ugyanis csak úgy oszlatható el, ha közel merünk menni hozzá. Ezzel párhuzamosan fontos, hogy a feltérképezzük, hogy milyen élethelyzet az, amiben a tünet előjött, azon hogyan lehet változtatni. Közösen gondolkozunk azon, hogy miért épp most jött elő a szorongás. Azért fontos, hogy megtaláluk a szorongás forrását, mert ezek a tünetek csak akkor alakulnak ki, ha valamiért túl sok a szorongás az egyénben. Ez azt jelenti, hogy a tünetek kezelésével párhuzamosan személyiséggel való munka nem megkerülhető.
Depresszió
Depresszió alatt a hangulat tartós zavarát értjük. Egészséges esetben hangulatunk a helyzethez igazodva gyorsan és rugalmasan változik. Mindannyiunk életében előfordulnak olyan események, amelyek miatt szomorúak, lehangoltak, vagy éppen dühösek, esetleg aggodalmasak vagyunk. Nehéz életesemények (pl. haláleset a családban, párkapcsolati szakítás, betegség, tartós munkanélküliség) esetén a hangulatunk akár tartósan is módosulhat negatív irányba. A megélt szomorúság a helyzethez illő, és idővel enyhül.
Depresszióban más a helyzet. A hangulat itt tartósan negatív irányba változik, és nem (fetétlen) igazodik az életeseményekhez. Elvész a rugalmasság, vagyis nem hatnak rá a pozitív. (Például nem képes örülni megszerzett diplomájának, vagy megszülető unokaöccsének életesemények. A depressziós ember a bűnösség és az értéktelenség érzésétől nem tud szabadulni. Hiányzik a jövőkép, reménytelenség érzése Gyakori, hogy megváltozik a szervezet ritmusa is: a depressziós ember jelentősen többet, vagy kevesebb alszik és esik. Gyakran szó szerint az ágyból való kikelés is nehézséget okoz.
Terápiát a depressziós tünetek súlyosségától függően választunk. Súlyos depresszió esetén még a pszichoterápia folytatása is nehézséget okoz, ezért a tünetek enyhítése céljából ilyenkor nem megkerülhető a gyógyszeres kezelés. Ez mindig pszichiáter feladata, a pszichiáter és a pszichológus között pedig – a pszichológusi titoktartás figyelembe vételével – konzultáció zajlik. Ahhoz, hogy a depresszió hátterében lévő befelé forduló, önibázatató élménymód megszűnjön, pszichoterápiára van szükség. Enyhébb mértékű depresszió esetén a pszichoterápia önmagában is elegendő lehet.
Életvezetési nehézségek, párkapcsolati problémák, személyiségzavarok
Személyiségzavarról akkor beszélünk, ha a benne szenvedőt tartós, sokszor életen át tartó és több területre (pl. munkahely, baráti kapcsolatok, párkapcsolat, családi kapcsolatok) kiterjedő alkalmazkodási nehézségek jellemeznek. Az az élmény kíséri, hogy mindig ugyanabba a folyóba lépünk, a kapcsolatok ugyanazzal az élménnyel végződnek (pl. a másik fél elhagy, vagy kihasznál), vagy maradnak fenn (pl. a másik minden kivánságát teljesíteni kell ahhoz, hogy fennmaradjon a kapcsolat). Az ismétlődő helyzetek következménye gyakran szorongás, vagy reménytelenség és tehetetlenség érzése, esetleg az a felismerés, hogy az életben elakadtunk, nem tudjuk, hogy „merre van előre”, vagy akár már szétfeszít a helyzet megoldatlansága. Általában ez a szenvedés a közvetlen oka, ami ilyenkor a terápiába elvezet, a mögötte álló kapcsolati mintázatra pedig már a pszichológusnál derül fény.
A másik ok, amiért ilyenkor pszichológushoz szoktak fordulni, az a párkapcsolati konfliktus, a párkapcsolat megszakadása vagy a párkapcsolat hiánya. Párkapcsolati probléma esetén el kell döntetni, hogy mit helyezünk fókuszba: konkrétan az adott párkapcsolattal, vagy a párkapcsolati nehézség forrásával szeretnénk foglalkozni?
Az első esetben párterápia javallott, amihez a pár mindkét tagja szükséges. Párterápiát akkor lehet kezdeni, ha található olyan közös cél, amiben a pár mindkét tagja egyetért. Párkapcsolati konfliktus nem csak személyiségzavar esetén állhat elő, a párkapcsolatoknak az összezördülések velejárói. Akkor érdemes párterápiás segítséget igénybe venni, ha az elakadások ismétlődőek, a megoldási kísérletek pedig hasonló zsákutcákba torkollnak.
A második esetben egyéni terápia kezdhető, amelyben a párkapcsolat mikéntje (vagy a párkapcsolatok hiányának, esetleg megszakadásának mikéntje) a terápiát vállaló egyén kapcsolati élménye szempontjából fontos. Mivel ezek a kapcsolati élmények mélyen bennünk élnek, pszichoterápiában is hosszú idő szükséges a felülírásukhoz. A mélyebb terápiás munkához szükséges a pszichológussal való stabil bizalmi kapcsolat kialakítása, és sokszor már ez is nehéz. A terápiás folyamatban a pszichológus és a kliens végig szem előtt tartják a terápiás kapcsolatban megjelenő érzéseket, hiszen ez az a kapcsolat, ahol az érzések biztonságban átélhetők. A személyiségzavarok terápiájában emellett szerepet kaphatnak módosult tudatállapotban zajló imaginációs módszerek is, például a KIP.
Krízishelyzet
Krízisnek olyan élethelyzeteket nevezünk, amikor valami nehéz körülmény lép fel, amivel hiába próbálunk, úgy érezzük, hogy nem tudunk megbirkózni. A szokott megoldások nem működnek, és az újak keresése sem vezet eredményre, ami rendkívül frusztráéó. A helyzet feszültsége fokozatosan nő, a krízisben lévő ember figyelme pedig fokozatosan a krízis tárgyára szűkül be, míg végül már egész világát az egyre megoldhatatlanabbnak érzett probléma tölti ki.
Főbb esetei: házassági, vagy párkapcsolati krízis, baleset, munkahelyi krízis (általában a mmunkahely elvesztésének esélye, vagy a munkahely elvesztése, életciklus változása (pl. iskola befejezése, gyerek születése).
A krízisek egy speciális esete a suicid krízis, vagy öngyilkossági krízis, amikor a kliens gondolatai az öngyilkosság felé irányulnak, és egyre inkább ezt látja a krízishelyzet megoldásának. Mindig komolyan venni ezt a szándékot, és fontos szakemberhez fordulni, aki tud segíteni a krízisállapot oldásának módjában. Fontos, hogy a veszélyeztető állapot miatt a szakember több megoldás közül a veszély mértékéhez megfelelőt fogja választani. Az irányadó elv, hogy csak az életben maradó emberrel lehet dolgozni, tehát első az életveszély elhárítása utána követkehet bármilyen más lépés.
A krízis oldásában a pszichológus krízistanácsadással segít. Türelmével és fiyelmes hallgatásával először a nehéz, vagy reménytelen helyzet feszültségét csökkenti, ezt követően pedig a beszélgetés irányítéséval segít, hogy a figyelmi fókusz szélesedjen. Ezt követően kerülnek új megküzdési módok kidolgozásra. Ahogy a krízis fokozatosan elmúlik úgy kerülhet majd előtérbe a pszichoterápia, ami a krízisbe került ember személyiségével foglalkozik.
Veszteség, gyász
Egy közeli hozzátartozó, vagy egy szeretett személy elvesztése fájdalommal és feldúltsággal járó folyamat. Veszteséeink listája ennél is hosszabb: gyászfolyamatnak tekinthető minden, amikor valaki, vagy valami olyat veszítetünk el, aki/ami értéket jelentett az életünkben és személyes volt vele a kapcsolatunk. Ily módon gyászolható egy sérülés vagy baleset miatt elveszett karrier, vagy egy fontos munkahely is. Ilyenkor a szomorúság, a fájdalom természetes érzések.
A gyász folyamata annál komplikáltabb, minél rendezetlenebb és összetettebb a kapcsolatunk az elveszítettel. Például ha az anyánkat nagyon szerettük, de sok mindenért haragudtunk is rá, és ezt rendeztük vele (vagy magunkban) még az életében, akkor az elvesztés pillanatában tudatosul bennünk, hogy mennyi minden van még, amit nem rendeztünk, és erre már nem is lesz lehetőség vele.
A gyászmunka lényege, hogy ilyenkor magunkban kell rendeznünk az elveszítettel való kapcsolatot. Meg kell találnunk a helyét magunkban, meg kell fogalmaznunk, hogy mit jelent számunkra, milyen értékeket képviselt, és ezekből mit hogyan szeretnénk tovább vinni, és mi az, amit nem viszünk tovább egyáltalán. Így bár a hiánya lehet, hogy fájdalmas marad bizonyos helyzetekben, életünket mégsem e hiány által belengve, hanem a tőle kapott értékeknek az általunk választott módon való továbbvitelével élhetjük majd. Ez azonban egy folyamat eredménye, a terápiás gyászmunka célja pedig ennek a fájdalmas folyamatnak a támogatása.