Családterápia

Családterápiára a család általában akkor jelentkezik, ha valamelyik családtaggal, gyakori esetben valamelyik gyerekkel „baj van”. A család ilyenkor összefog, hogy a tünettel rendelkező tagja eljusson pszichológushoz. Családterápia azonban csak akkor kezdődik, ha az első üléseken a család többi tagja is elfogadja, hogy a tünethordozó viselkedésének az egész család szempontjából jelentősége van. A tünet megjelenésére úgy tekintünk, mint az egész család elakadására.

A legtöbb ember legalább részben törekszik az állandóságra, a jó élmények újrateremtésére. Például ha egy négyéves fejlődésben lévő erőforrásnek reggel az anyukája ágyba viszi a kakaót, az valószínűleg mindkettőjük számára jó élmény. Ha ez így van, akkor remélhető, hogy a gyerek életében ez négy éves kora körül viszonylag gyakran előfordul, a gyerek életének állandó részévé válik a gondoskodásnak ez a módja. Az idő múlása azonban ezt a mindkettejük számára idilli állapotot más fénybe helyezi. Nem tudjuk pontosan, hogy mikor lesz az anya eme viselkedése nem illeszkedő a családi helyzetbe, de azért azt valószínűsíthetjük, hogyha az anyuka a 35 éves gyerekének is gyakran viszi ágyba a kakaót, akkor valami nem működik rendesen, a család működése nem alakult át rugalmasan az idő múlásával. Ezt az állandósághoz való rugalmatlan ragaszkodást nevezzük családi életciklus-elakadásnak.

Az elakadás egy másik formája, ha a családban „elcsúsznak a szerepek”. Például az első gyerek születésekor a pár életében is rengeteg változás történik. A születő gyerek sok figyelmet igényel, a párnak így nehéz megtalálni, hogyan tudják a párkapcsolatban megélt pozitívumokat megőrizni, megújítani. Ha ez nem történik meg, gyakran megesik, hogy az anya egyetlen örömforrása a növekvő gyermeke lesz, az apa pedig egyre inkább kiszorul a párkapcsolatból. Később az anya bizalmas dolgait sem párjával, hanem a gyerekével osztja meg, itt már érezhető a szerepek elcsúszása.

Elakadáskor valamelyik családtag tünete „segít” a családnak, hogy a családtagok állandó és kiszámítható módon reagálhassanak a tünetre, és így egymásra is. Olyan, mintha megállna a családban az idő, és a tünet kerül fókuszba, a családtagok úgy érzik, hogy azzal kell valamit kezdeni. A családterápia abban segít, hogy a család visszazökkenjen az idő menetébe, és a családtagok a család életciklusához és a családban elfoglalt helyükhöz illeszkedő kapcsolódási módokat találjanak egymáshoz. A terápia során a családtagok egyre inkább képessé válnak arra, hogy a tünet helyett a családi kapcsolatokra nézzenek rá, azokban képviseljék igényeiket, illetve reagáljanak a többi családtag által kifejezett igényekre.

Nem ritka, hogy a családterápiás szakasz lezárását követően párterápiás munkára szerződünk. Ez abban az esetben van így, ha a családi viszonyok rendeződésével párhuzamosan felszínre kerül egy olyan párkapcsolati konfliktus, amit addig a családi működés elfedett.

Pár- és családterápiás tevékenységemet pár- és családterápiás jelöltként szupervízió mellett folytatom.